Cormac MecCarthy: Az út

Ez szerintem egy nagyon érdekes és egészen rendhagyó könyv. Alaptörténete: A Föld valamilyen úton-módon elpusztult. Sejteni lehet, hogy nem természeti, hanem emberi katasztrófa miatt, mindent hamu borít, az élőlények teljesen eltűntek, rengetegen meghaltak, a városok kihaltak és azok az emberek, akik túlélték, folyamatosan úton vannak. Főhőseink apa és fia, őket követjük végig a könyv során. Maga a cím és maga a történet is a végtelenbe tart. Arról, hogy miért mennek, hova mennek, egyáltalán van -e hova tartaniuk, annyit tudunk meg, amit a kisfiúnak mond az apja: ők viszik a "tüzet", és keresik a jókat. Na most ugye ebből lehet következtetni, hogy az elszabadult káosz miatt, az élelemhiány okán elég sok rossz ember van (ha valaki látta az Éli könyve című filmet, akkor ilyesminek képzeljétek el a kialakult helyzetet, csak jóval kevesebb emberrel).
A két szereplő nevét nem tudjuk meg, ez is sok mindent hordoz magában. Azzal, hogy nincsen nevük számunkra, végzetesen zárja le az író az előző kort, itt senkit nem érdekel ki vagy, sőt, már ők maguk is elfelejtik, hogy kik voltak azelőtt. Az egész könyvön keresztül, a szerkesztésétől elkezdve a stilisztikai "hibákon" át minden a monotonitást sulykolja az olvasóba, a kilátástalanságot, reménytelenséget. Mi is úgy érezhetünk, mint az apa, hogy csak a kisfiú hordozza a fényt. A fiú már nemigen emlékszik az ez előtti életre, milyen volt a Föld a katasztrófa előtt. Tapasztalatlanságának, gyermeki létének köszönhetően mégis visszahozza a régi emberi értékeket, amik ekkor már kivesztek a túlélőkből.
Íme egy példa: Találkoznak egy öregemberrel az úton.
" ... A fiú lekuporodott mellé és a vállára tette a kezét. Nagyon fél apa. Nagyon megijedt.
Először mindkét irányba végignézett az úton. Ha ez valami csapda ő hal meg elsőnek - mondta.
...
Nagyon fél apa.
Szerintem ne nagyon tapogasd.
Adhatnánk neki enni.
A férfi az utat fürkészte. Az istenit - sziszegte. Lenézett az öregre. Lehet, hogy az öregember istenné változik ők meg fák lesznek. Jól van - mondta. .... "
Direkt nem raktam gondolat jeleket a sorok elejére, amikor kellett volna, ugyanis a könyvben sincsenek. Ennek több magyarázata is lehet, jelképezheti a töretlenséget, amit az úton való folyamatos gyaloglás jelent, de lehet, hogy szimplán a magvető kiadó így szerkesztette a könyvet. :) Meg lehet szokni idővel, bár először kicsit furcsa. A rengeteg és túl sok "és" használata az én véleményem szerint a monotonitást, kilátástalanságot jelképezi, bár kicsit megnehezíti a könyv olvasását.
Az egész történetnek apokaliptikus, sötét hangulata van, az író ügyesen áttudja adni ezeket az érzéseket. Jól megírt könyv, élvezhető, elgondolkodtató. A történet vezetését úgy alakította ki, hogy az olvasó egyre nagyobb feszültséget érezzen.
Spoiler! Először úti célként a tengert határozzák meg. Hogy miért kéne eljutni a tengerhez, azt nem mondják el, az olvasó találgathat. Igazából, mikor eljutnak a tengerhez semmi nem változik.
Nos tehát, a feszültség csak egyre nő, megoldást viszont nem igazán kapunk. Mert lehet, hogy a végén megtalálják a jókat, de az nem derül ki számunkra konkrétan, hogy nekik van-e céljuk a túlélésen kívül. Az olvasó kedvére eldöntheti, hogy fenn marad-e az emberiség? Ha fenn marad, a civilizált réteg marad-e fenn és kezdi az újjáépítést, vagy a civilizálatlan? És így tovább... Spoiler vége!
Mindenesetre a művet jó szívvel ajánlom, főleg azoknak, akik nem ijednek meg a szokatlanul, rendhagyóan megírt könyvektől. Biztos, hogy egy érdekes és nem mindennapi élmény lesz, még akkor is, ha kevésbé nyeri el a tetszésedet. Nekem nagyon tetszett, emlékezetes volt.