1854-ben született, 1900 -ban halt meg. Már életében elismert költő, író, drámaíró... volt, bár művei egy része cenzúrázva lett, hogy megfeleljen a kor szellemének. Sikeres volt, elismert, társaságbeli, különleges személyiségével, megbotránkoztató filozófiájával kivívta mindenki csodálatát. Ilyen magaslatokból zuhant le hirtelen, de ezt is egy nagy művész bölcsességével tudta megélni. Az ok, amiért kirekesztette az elit társadalom és ami miatt börtönbe is került, hogy aztán magányosan haljon meg Párizsban, az a saját neme iránt érzett vonzalom napvilágra kerülése volt.
Humorát még megpróbáltatásai után akkor sem veszítette el, a személyisége, amiért úgy csodálták nem korcsosult el. A változások beépültek a jellemébe, de ezt Oscar Wilde-ként dolgozta fel, nem vetkőzött ki önmagából. (pl.: A szobában ahol meghalt, ízléstelennek tartotta a tapétát, szenvedései közben is csak ez bosszantotta. "Egyikünknek mennie kell." Mondta a tapétának címezve a halálos ágyán.) Bár a börtön után maradtak barátai és a felesége is támogatta őt anyagilag, mégis magányban, hontalanul halt meg, hiszen mindenhonnan kiutasították, elítélték, saját hazája sem fogadta vissza.
Pár idézetet ide írok, amiket ő mondott egykor, hiszen igazán ezekből a gondolat mozaikokból lehet valamennyire valós képet festeni róla.
"Sokan azt gondolják, hogy az életem merő valótlanság, én ellenben mindig is tudtam, hogy igaz, mert akárcsak az igazság, csak ritkán volt tiszta, és sohasem egyszerű."
"Egyetlen bűncselekmény sem közönséges. A közönségesség: mások viselkedése."
"Minden művészet haszontalan. Nem a művészet utánozza az életet, hanem az élet a művészetet."
"Úgy halok meg, ahogy éltem: túllépve anyagi kereteimet."
"Sértegessetek, dobáljatok meg sárral, de az istenért, nézzetek rám."
Aki egyébként jobban szeretné megismerni, annak ajánlanám a
De Profundis (http://mek.oszk.hu/11400/11493/11493.htm) című művét, az egyetlen könyvet, amit a börtönben írt. Nem regény, hanem megszakítatlan, folyamatos eszmefuttatás, filozofálás, vallomástétel, érzelmi és gondolati napló. Amikor én olvastam, hihetetlen élmény volt. Szinte olyan, mintha átszakadna az olvasó és az író közötti állandó gát, mintha belelátnánk a művész valós lényébe, bepillanthatnánk oda, amit a fikció elrejt előlünk.
Mindezek ismeretében térjünk át a Dorian Gray arcképére.
(Itt olvashatjátok: http://mek.niif.hu/06000/06004/06004.htm)
.
A főszereplő a címszereplő Dorian Gray, egy gyönyörű, naiv, hiszékeny fiatalember. Megihlet egy festőt, Basilt, aki megfesti arcképét. A képbe beleadja a lelkét, szeretetét, szenvedélyét a makulátlan, könnyed fiatalság és szépség iránt, amit Dorian képvisel. Basil azonban nem veszi észre azt, amit a cinikus lord, Henry Wotton viszont igen. Mégpedig, hogy a fiúban ott gyökerezik az önzőség, hiúság, aminek csak bátorításra van szüksége. Manipulatív szavai termékeny talajra találnak és megfertőzik Dorian gondolatait. (Henry szavaiban egyébként gyakran felfedezhetjük az író gondolkodásmódját.)
Dorian megrészegül a fiatalság gyönyörétől és azt kívánja, hogy a kép öregedjen helyette. Vágya teljesül, megtorolatlanul élheti egyre megbotránkoztatóbb életét, és mindig talál valami eszmét (Henry segítségével), amivel kimagyarázhatja őket.
Spoiler!
A végén mégis saját maga győzi le önmagát, persze öntudatlanul, nem a külső világ áll bosszút. Gonosz tetteit nem tudják rábizonyítani, mindenki halott, aki befeketíthetné, mégsem kerülheti el a végzetét. Amikor dühödten megöli képet, akkor sem bűnbánatból teszi.
"... És ez a gyilkosság az egész életén át sarkában lohol? Örökké a múlt tette nyomja? Csakugyan be kell vallani a bűnét? Soha. Egyetlen bizonyíték van ellene. Maga a kép az a bizonyíték. Hát majd megsemmisítjük.
... Megöli majd a múltat, és ha a múlt meghal, akkor végre szabad lesz. Megöli ezt a torz lelki életet, ha nem hallja undok intelmeit, békében élhet. Megragadta a kést, és beleszúrta a képbe. ..."
Nem tudott megjavulni, nem tudott megváltozni. Mindig másokat hibáztatott, másokban kereste saját sikertelenségének okát. A halála "méltó" lett életéhez.
Spoiler vége!
A Dorian Gray egy tükör, nem csupán egy nárcisztikus személyiség bemutatása. Szimbolikus műhöz méltóan megtalálhatjuk benne saját hibánkat, magunkra ismerhetünk egy egy gondolatban, egy egy eszmében.
A könyv lényege nem a cselekményben rejlik, hanem a háttérben meghúzódó ok-okozati összefüggésekben.
Ajánlani annak tudnám, aki szereti az elgondolkodtató szépirodalmi műveket, aki szeret a látszat mögé nézni és nem ijed meg a több bekezdésen át húzódó filozofikus gondolatmenetektől, amik átszövik a könyvet. Ha ez nem lenne, hogyan is érthetnénk meg Doriant, hogyan is tanulhatnánk a hibáiból?
Film is készült a könyvből (Dorian Gray címmel, 2009-es), erről is ejtsünk pár szót. Én kicsit többet váram. Ha valaki nem olvasta a könyvet és nem is szeretné, annak tudom ajánlani, mert mint önálló film élvezhető. A színészi alakítás és a rendezés is jó. De teljesen más, mint a könyv. Ami még nem is feltétlen lenne baj, hisz a könyvben valóban nincs annyi pörgős cselekmény, hogy izgalmas, mozgalmas filmet lehessen belőle készíteni, de sajna a lényegét is elvesztette valahol út közben. Ez inkább annak köszönhető, hogy a végét teljesen megváltoztatták. Szóval aki olvasta a könyvet, az ne várja vissza ugyanazt az élményt.
(Angolul fenn van youtubon a teljes film http://www.youtube.com/watch?v=yFJThpsLa4w, magyar előzetest sajna nem találtam)
Illetve egy másik film, amit ajánlani tudok, Oscar Wilde életének egy szakaszát mutatja be. Magyar címe: Oscar Wilde szerelmei, angolul csak Wilde, Stephen Fry és Jude Law főszereplésével.
